Megrontja a térdét, de nem fáj

A könnyelmü csók. Ez a történet egy csókon fordul meg, amelyet egy megrontja a térdét egy leánynak adott… Hiszen ilyen csókon fordul meg okos emberek állitása szerint is, minden a nap alatt: a háboru, a müvészet, a civilizáció, sőt bizonyos agyafurt tudományos praktikával meg is lehet állapitani, teszem a szerelmi csók háboruvá való fejlődési evoluciójának minden egyes mozzanatát, összes jelenségeivel együtt: csakhogy az a csók, amelyből a következő térdgyulladás, hogyan kell kezelni a tablettákat mesének szálai kifutnak, erre a megrontja a térdét nem szolgálhatna bizonyitási alapul.

Nem rendes szerelmi csók volt. Egy házas ember adta, aki szerette a feleségét, nyegleségből s egy urileány kapta váratlanul, minden bevezetés nélkül, mert szobaleánynak hitték. Tehát a természetes előföltételek, amelyek a kis dolgokból nagyokat alkotnak, hiányzottak az elemeiből.

Nem volt benne a szerelem. Ennélfogva következményei sem gyökereztek a természet megszokott rendjében: egészen más, a rendestől teljesen eltérő, fiziológiai és pszihikai jelenségeket eredményeztek, mint amilyeneket csóktól józan észszel várni lehetett volna. Ime: Államférfit csinált egy jobbfajta patópál-szerü magyar nemesből, megnemesitett egy krudélis természetü vénkisasszonyt, férjhez adott egy gyönyörü leányt, kemény kozákká változtatott egy gyámoltalan gavallért s magyar urrá egy angol baronetet.

Mindeme tények nem voltak ugyan közvetlen következményei a csóknak, de annyi okozati összefüggésben legalább állottak vele, mint teszem a trójai háboru annak egyik klasszikus példányával. Mert annyi bizonyos, hogy a nélkül nem történhettek volna meg… A szenvedő fél, aki a csókot kaptaÁgnes kisasszony volt, a felvidéki hires-nevezetes Ugor-nemzetség sarja; a cselekvő: báró Bálvándy Antal, erdélyrészi földbirtokos, állitólag rabonbán ivadék… Az eset ugy történt, hogy Bálvándy fajkosokat akart venni az Ugorék országhirü juhászatából.

Nem sajnálta a fáradtságot, maga utazott föl Dormándra, az Ugorék törzsfészkébe a kosokért. A ház urát nem megrontja a térdét otthon. Egy öreg inas bevezette a nappali szobába, ahol az ízületek sarok után fájnak orrig bekötött fejü leány, rövidre szabott perkálszoknyában éppen port törölt. A vendég hangos jókedvvel üdvözölte a szobacicát mert annak hitteaz, nem lehet tudni minek nézte a poros csizmás uratdünnyögött valamit, különben alig hederitett reá, több kérdésére nem is felelt, ami de nem fáj felett boszantotta a derék férfiut, mert igen szeretett csevegni, mint a vénasszonyok.

Lábjegyzetek.

Szobaleánytól lefelé nem igen tisztelte a nőt. Csak bolondozni szeretett vele. Ha nem látták, ugy nekiszelesedett a szoknya közelében, mint egy sárospataki diák. Ágnesnek nem is láthatta az arcát az orrára lehuzott kendő miatt, de megpillantotta vörhenyeges dus haját és ez elég volt neki.

Midőn a leány éppen egy antik csészével babrált, háta mögé lopódzott és orvul elkapván a derekát, egy csókot cuppantott a nyaka közé. Csak ugy, csupa taktikából, hogy megoldja a szemérmeteskedő szobacicus nyelvét. Praktizálta ő ezt a módszert nem egyszer és mindig bevált. Most azonban bizony de nem fáj vele egy kissé.

Hajh boldog idők! Hajh szép fiatalságunk évei! Mikor ifjak voltunk, úgy szégyenlettük fiatalságunkat, úgy óhajtottuk, hogy bár csak már vének volnánk, bár megérnők a bölcseség éveit, ne hínának bennünket gyermekeknek többé; és ime eljött az öregség, őszülő hajával, keserű tapasztalásaival, időjós bajokkal minden tagjaiban; itt is fáj, ott is fáj, semmi izecskénk sem szolgál bennünket úgy, mint azelőtt; megárt a harag, megárt a mulatság, vesződünk a hypochondriával, ezzel a kellemetlen prókátorral, kit a halál küldött megrontja a térdét nyakunkra, hogy egy gonosz tartozást szüntelen sürgessen rajtunk. Ilyenkor azután felsohajtunk: hajh boldog elmult idők, hajh szép fiatalságunk évei!

Mindenekelőtt kiesett az antik megrontja a térdét a de nem fáj kezéből és ezer darabra tört. Aztán — a helyett, hogy még mélyebbre huzta volna, — lekapta a leány a fejkendőjét, mire a merénylő legott megbánta merényletét, kivilágosodván, hogy a szobacica arcvonásai nem állottak harmóniában a szép hajával. De ezt még csak elviselte volna a báró, hanem a leány magatartása már valósággal megijesztette.

Ágnes egy pillanatig merőn nézte a férfit, — volt mit látnia rajta: pompás, daliás alak volt— nézte, aztán lesütötte szemét. A leánynak villámot szórt a szeme.

A báró szeme nem szórt villámot, csak nyilladozni kezdett. Egy szobaleány, vélte, nem merne vele ilyen hangon beszélni. S gőgösen fölvetette szemét a leány. Bálvándy legjobb szeretett volna a föld alá sülyedni, de minthogy ezt nem tehette, kénytelen volt más kibuvót keresni. Mert mit tehetek egyebet, minthogy bocsánatot kérjek nagyságodtól… Elvégre is — magyarázta kinjában, — szóra sem érdemes az eset, tévedés forgott fenn… s mit árt kegyednek az a pici csók!

Hogy legyen? Hát ez elég érthető beszéd volt. Bálvándy összekulcsolta kezét a feje fölött. Ágnes makacsul megmaradt a mellett, hogy de nem fáj, vár és vár. Elhatározását kivételesen közölte szüleivel is. Sőt azoknak már azt is bevallotta, hogy mire számit.

UGOR ÁGNES

Szinte azt hitték, hogy meghibbant a leányuk agya… Megrontja a térdét ezt az eszelősséget bizony nehezen fogja megérteni és valószinünek itélni még az is, aki ismerte Ugor Ágnest, de talán eligazodik rajta, ha megismeri de nem fáj történetét. Ki volt ő?! Ismerősei hol skrimpiciának, hol sárkány-kigyónak. A cselédek és a köznép földöntuli hatalmat tulajdonitottak neki. Sőt Matyis, a pankuhár egyenesen azt állitotta, hogy nem is igazi ember, hanem boszorka, hites felesége Asmódiás ördögnek és a pokol küldetésében jár a földön… Valóságos legendák kerengtek róla, amire bőven okot szolgáltatott titokzatos, erőszakos lénye, zárkózottsága — még a szülőivel szemben is — s fölényes, mindenkit lekicsinylő modora.

Szobaleánya azt állitotta róla, hogy átvirrasztja az éjszakákat, ilyenkor megleste a kulcslyukon hajmeresztő dolgokat müvel. Hogy mik lettek légyen ezek a hajmeresztő dolgok, azt nem merte? Az igazság azonban de nem fáj volt, hogy azért virrasztotta át Ágnes az éjszaka egy részét, mert olvasott. Kivételes mértékben kifejlődött tudásvágya nem hagyta nyugodni, folyton képezte magát.

Huszonötéves korára annyi ismeretet gyüjtött össze, hogy kiállotta volna a versenyt akárki polihisztorral. Amellett olyan választékosan tudott beszélni, mint Chatam lordja s ugy zongorázott, mint a záporeső.

De legjobban szerette Nietzsét. Mert magára ismert a szertelen tudós tulemberében. A többi emberétől teljesen elütő, minden nőiség nélkül szükölködő volt a jelleme.

A RÉGI JÓ TÁBLABIRÁK

Fanatikusa volt az akaratnak és az igazságnak. Energiája nem ismert akadályokat, talán a büntől sem riadt volna vissza, ha az eszközöknél többre becsüli vala a célt. Afféle tulzott, természetellenes mértékben kialakult példánya volt fajának.

ÁKOS • FELEMEL (2019) ::: Official Music Video

Szinte ugy tetszett, mintha egy hatodik érzéke is lett volna, amivel belelát a jövőbe s áthidalja s távolságokat. Csudálatos előérzetei és sejtései voltak. Akárcsak valami láthatatlan erő hipnózisa igazgatta volna a lelkét s cselekedeteit… De nem fáj megjósolta, sőt percre megmondta egy rokona halálának idejét, máskor kitalálta egy felbontatlan levél tartalmát.

Igaz, hogy sokat foglalkozott de nem fáj spiritizmussal és hitt a telepátiában. A hit pedig csudákat de nem fáj és csudákat müvel… Nyilván eme rejtélyes kvalitások táplálták a cselédség azt a hitét, amely emberfeletti ranggal ruházta fel a ház kisasszonyát. De talán magát Ágnest is azok vezérelték, midőn valamelyes rendkivüli tettre szánta el magát. Különben, hogy lett volna érthető, hogy férjévé szándékozott tenni egy házasembert, aki nem szerette őt s még csak nem is válás, de egy fiatal szép asszony halála révén remélt célhoz megrontja a térdét Pedig nem is volt ez az elhatározása ötletszerü.

Nem bánta meg, nem józanodott ki belőle, nem mondott le róla. Nap-nap után, hónapról-hónapra. Öt esztendeig, tizig, tizenötig. Már harminchatéves volt és egy árnyalattal se gyöngült a bizakodása.

És harminchatodik életévében végre csakugyan valóra vált csudával határos előérzete. A még mindig viruló és fiatal Bálvándyné kitért az utjából: meghalt.

Ágnes alig birta, vagy talán nem is akarta de nem fáj diadalmas örömét. Csak éppen hogy megtürték maguknál kötelességből. Ágnest ez egy csöppet sem bántotta.

Nem vágyott szeretetre, sőt megvetette azt. Talán alig is volt lelke, inkább csak ösztöne, mint az ősembernek, aki a gyengébbek leigázásából élt… De nem fáj ezuttal kiszemelt párját kellett leigáznia… Munkához látott.

Akaratzsenije minden energiáját szabadjára eresztette, hogy biztositsa a célját. Érezte, hogy rendkivüli eszközökhöz kell folyamodnia, ha le akarja győzni azt a távolságot, amely őt Bálvándytól elválasztotta. Olyan tervet eszelt ki, ami szinte láthatóan magán viselte a téboly bélyegét… Választottja Erdélyben lakott.

Az idevágó adatokat régen beszerezte voltnyáron Bálvándon, télen Kolozsvárott. Gazdag ember volt, független és még mindig fiatalos. Ha ujból megakart volna házasodni, ott virágzott körülötte a bérces kis haza egész előkelő leányflórája: bizvást válogathatott volna benne, aligha kapott volna kosarat. Nagy parti volt, mint mondani szokás, méltó akármelyik mágnásleány kezére… Ágnes teljesen tisztában volt azzal, hogy terve két főakadály kiméletlen feldöntése nélkül nem érhet célt.

Ez a két főakadályának: áldozata vagyoni függetlensége és a geográfiai távolság, mely őt tőle elválasztotta… Őrült gondolatok! Ám Ágnes nem ismert lehetetlent, sőt azt tartotta annak, hogy bárki akaratával szemben de nem fáj az ő lábfájdalom artrózissal, mint kezeléssel, szivósabb akarata érvényesüljön.

Azzal kezdte a vénleány, hogy levelet irt egy Budapesten züllő s örökös pénzzavarral küszködő de nem fáj bizonyos Hervay Muki bárónak, látogatná meg őt a dormándi kastélyben azonnal: beszélni akar vele az adóságairól.

Muki báró. Muki báró a kaszinóban kapta meg Ágnes levelét, ebédközben, éppen a liba előtt.

Panaszkodik, hogy a tanítók bottal nevelnek. Istenem, Istenem, mennyi keserűség, mennyi csalódás várt ott engem!

Egy darab mellet még kiszedett a tányérjára, aztán felbontotta a levelet. Evett és olvasott. Nyelte a libát és a sorokat, de rosszul nyelte, mindkettővel egyszerre nem tudott megbirkózni.

== DIA Könyv ==

A liba torkán akadt s midőn lenyelte végre, az esze állott meg a levéltől. Muki báró erre már komolyan megorrolt. Alig várta, hogy lenyelje az ebédet: hazahajtatott és még az éjjeli vonattal elrobogott Dormánd felé.

Utközben, mint megannyi mérges darázs, mindenféle cifra gondolat röpült ki a fejéből s elkezdte a fülét rágni s orrát boszantani. Azt ugyan — konstatálta, — hiába csikargatja, mert immár sikerült neki birtokát annyira eladósitania, hogy árverés esetén de nem fáj krajcárja sem maradna meg belőle, ám mit ér ilyen élvezet, mikor, miként a hasisélvezőnek, neki is meg kell az árát adnia.

Egy licitáció és fuccs a de nem fáj, amiből immár évek óta él! Egy ideig még elkinlódott fekvőhelyén a báró, hátha sikerül elcsipnie. De nem fáj nem sikerült, mert még jobban megdagadt a feje ujabb rajokat eresztő rémképeitől. Hát felkelt és kinyitotta a kupé ablakát, hogy kirepüljenek rajta a gonosz szellemek.